Tragédia

Megölte magát egy 22 éves triatlonos, mert elege lett a verésből és a megaláztatásból

Csoj Szukhjon többször jelezte az abúzust, de eddig nem vizsgálták ki az ügyét.

2020.07.03 09:17ma.hu

Öngyilkosságot követett el egy mindössze 22 éves dél-koreai triatlonista, Csoj Szukhjon, mert elege lett a verésből és megaláztatásból, az edzőitől kapott éveken át.

A fiatal sportolónő bántalmazásáról az YTN koreai televízió hangfelvételeket is szerzett. Az egyik felvételen egy férfi hang azt mondja Csojnak, szorítsa össze az állkapcsát, majd egy csattanás hallatszik.

A fiatal nő szülei is megerősítették, hogy lányukat zaklatták, fizikailag és verbálisan is megalázták. Csoj azt írta a naplójába, hogy inkább meghal, minthogy újra és újra megverjék, mint egy kutyát.

Csoj áprilisban a Koreai Sport és Olimpiai Bizottsághoz fordult, hogy vizsgálják ki az ügyét, de erre eddig nem került sor. Az olimpia bizottság ezt cáfolja, azt írták közleményükben, egy női nyomozót már ráállítottak az ügyre.

Egy Csojhoz közelálló személy ugyanakkor azt állítja, a fiatal nő több állami szervhez is panasszal fordult, ám nem foglalkoztak az ügyével.

A koreai triatlon szövetség most azt ígéri, megbüntetik Csoj edzőit.

Csoj Szukhjon 2015-ben lett a koreai válogatott tagja, ekkor érte el egyik legnagyobb sikerét is, harmadik helyet szerzett a juniorok között az Ázsia-bajnokságon.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.