Koronavírus-járvány

Nem került le az amerikai tiltólistáról az AIBA volt elnöke

Üzbegisztán vezető bűnözői egyikének tartják.

2020.04.27 20:30MTI

A kolumbiai kerületi bíróság elutasította Gafur Rahimov keresetét, így a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) korábbi elnöke továbbra sem léphet be az Egyesült Államokba.

Az amerikai pénzügyminisztérium évekkel ezelőtt tette tiltólistára az üzletembert, akit Üzbegisztán vezető bűnözői egyikének nevezett.

Az insidethegames.biz híre szerint Rahimov erről a listáról szeretett volna lekerülni, a törvényszék azonban panaszát - többek között azt, hogy törvényellenes a kitiltása az országból - elutasította. A bíróság a három pontból álló beadványra kettőben a tiltásról szóló döntést meghozó Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalának (OFAC) adott igazat, míg a harmadikat elvetette.

Rahimov 2018 januárjában lett a csőd közeli helyzetben álló bokszszövetség ideiglenes elnöke, majd még abban az évben, novemberben elnöknek választották annak ellenére, hogy korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság - éppen többek között az amerikai kitiltása miatt - kifejezetten felszólította az AIBA-t, hogy ne Rahimovot válassza meg vezetőjének.

A NOB ezek után szinte azonnal befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta. Tavaly a NOB kizárta a szövetséget a - 2021 nyarára halasztott - tokiói ötkarikás játékokról, vagyis az AIBA nem lehet kapcsolatban az olimpia szervezőivel, nem intézheti a jegyeladásokat a sportág versenyeire, a kvalifikációs rendszert sem határozhatta meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

Rahimov előbb tavaly márciusban hátrébb lépett és egy ideiglenes ügyvezetőre bízta a vezetést, majd 2019 nyarán lemondott az elnöki posztról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.