Úszás

Rasovszky Kristóf a FINA-nál is az év legjobbja, Hosszú Katinka második

Rasovszky Kristóf lett az elmúlt év legjobb nyíltvízi úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).

2020.02.07 18:08MTI

A szervezet pénteki tájékoztatása szerint a 22 éves magyar versenyző az egészéves teljesítményt értékelő kritériumrendszer alapján lett a legjobb. Az előre kihirdetett pontértéktáblázat alapján a dél-koreai világbajnokságon öt kilométeren szerzett aranyérme mellett - amely a szakág történetének első magyar vb-diadala volt - tíz kilométeren elért negyedik, illetve a csapatversenyben szerzett hatodik helye, valamint az összetett világkupa-győzelem okán nagy fölénnyel végzett az első helyen.

Rasovszkynak ez már a második nagy egyéni elismerése a tavalyi esztendő alapján, legutóbb az európai szövetség (LEN) szavazásán lett a legjobb.

Az Európában első, illetve 2018-ban a FINA-nál is győztes Hosszú Katinka ezúttal második lett Sarah Sjöström mögött a női úszók között - itt a rövidpályás Eb-n elért aranyérmek semmit sem nyomtak a latba, kizárólag a FINA-eseményeken szerzett érmek, illetve a világkupa összetettje számított, valamint alapvető kritérium volt a világbajnoki aranyérem.

A győztesek a trófeák mellett 10 ezer dolláros jutalmat kapnak, amelyet várhatóan a decemberi, Abu-Dzabiban rendezendő rövidpályás-vb után sorra kerülő gálán vehetnek át, mivel a WADA Oroszországot elmarasztaló döntése miatt a mostani, Moszkvába tervezett eseményt le kellett mondani.

FINA Év sportolói 2019
Úszás:
férfiak: Caeleb Dressel (amerikai), nők: Sarah Sjöström (svéd)
Nyíltvízi úszás:
férfiak: RASOVSZKY KRISTÓF, nők: Ana Marcela Cunha (brazil)
Műugrás:
férfiak: Hszie Szi-ji (kínai), nők: Si Ting-mao (kínai)
Óriástoronyugrás:
férfiak: Gary Hunt (brit), nők: Rhiannan Iffland (ausztrál)
Szinkronúszás:
férfiak: Alekszandr Malcev (orosz), nők: Szvetlana Romasina és Szvetlana Kolesznyicsenko (oroszok, holtversenyben)
Vízilabda:
férfiak: Olaszország, nők: Egyesült Államok

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.