Autósport

Africa Eco Race - Kovácsék nyerték a kamionosok versenyét

Megnyerte a kamionosok versenyét, az összetettben pedig második lett a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László hármas a klasszikus Dakar-rali útvonalán rendezett és vasárnap véget ért Africa Eco Race elnevezésű tereprali-viadalon.

2020.01.19 12:46MTI

A Qualisport Racing tájékoztatása szerint a Scania Torpedóval rajthoz álló dunaszentbenedeki trió 2010 után másodszor bizonyult a legjobbnak a kamionosok között, és az abszolút értékelésben ezúttal az előkelő második pozíciót is megszerezte.

"Fantasztikus érzés, hogy sikerült újra győzni, túlzás nélkül állítom, hogy ez a legnagyszerűbb pillanat a számomra, hiszen tizedszer vagyunk itt és 10 év után nyertünk újra, így remek eredménnyel indítottuk ezt az évet" - nyilatkozta Kovács Miklós pilóta, aki hozzátette, úgy érzi, hogy a lehetőségeikhez mérten hozzájárultak a magyar autósport hírnevének öregbítéséhez.

Kiváló teljesítmény nyújtott a másik magyar kamionos egység, a Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter alkotta trió is: a szintén Scaniával versenyző csapat saját kategóriájában Kovácsék mögött második lett, az abszolút értékelésben pedig a harmadik pozícióban zárt.

Az idei Africa Eco Race január 7-én kezdődött, és a mezőnynek Marokkóban öt, Mauritániában hat gyorsasági szakaszt kellett teljesítenie, vasárnapra pedig, az utolsó etap végén, elérte Szenegál fővárosát, Dakart, ahol a Rózsaszín-tónál rendezik majd az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.