Sport

Vívó-vk - Olimpiai kvótás helyen a női tőrcsapat

Ugyanakkor még két verseny hátravan a sorozatból.

2019.12.16 03:30MTI

A magyar női tőrcsapat bravúros teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a franciaországi St. Maur-ban rendezett szakági világkupa-versenyen, amelyet követően olimpiai kvótás helyen áll.

A magyar szövetség honlapja szerint a viadalon a Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású négyes előbb Romániát (45-23) verte könnyedén, majd a nyolcaddöntőben váratlanul simán múlta felül Kanada legjobbjait (45-29), akiktől a legutóbbi vk-n és a budapesti világbajnokságon is kikapott.

A nyolc között ennél is nagyobb bravúr következett, a csapat ugyanis Kreiss Fanni remeklésével 45-38-ra legyőzte a világranglistán harmadik francia együttest. Ezt követően az elődöntőben a magyarok nagy különbséggel kikaptak az olaszoktól (28-45), a helyosztón pedig 45-32-re a japánoktól, így a negyedik helyen zártak.

A magyar szövetség honlapja szerint a franciaországi eredmények után Kreissék olimpiai kvalifikációt érő helyen vannak a ranglistán, ugyanakkor még két verseny hátravan a sorozatból: január 12-én Katowicében, február végén pedig Kazanyban rendeznek vk-viadalt, s az oroszországi versenyt követő állás dönt a tokiói helyek sorsáról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.