Stadionavató

Csányi: örülök, hogy Szalai Ádám lőtte az első magyar gólt

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke örömét fejezte ki, hogy a Puskás Arénában a magyar válogatott első gólját Szalai Ádám szerezte, aki pénteken Uruguay ellen szépített.

2019.11.16 14:00MTI

A telt ház, 65 114 néző előtt rendezett, 2-1-re elvesztett avatómérkőzés után a vegyes zónában adott villáminterjúban az MLSZ első embere kiemelte: 0-2 után jókor érkezett a szépítő gól, így kiegyenlített játék alakult ki, és "jó meccset játszottunk a szép új stadionban".

"Fantasztikus élmény volt az első magyar gól, örülök, hogy Szalai Ádám lőtte, mert nagyon sokat harcolt és küzdött a válogatottért, és megérdemelte, hogy betaláljon."

Csányi Sándor hozzátette: bízik benne, hogy ez a találkozó segítette Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját, és tapasztalatokat gyűjthetett a nemzeti csapat keddi, Wales elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése előtt. Egyben reményét fejezte ki, hogy sikeres lesz a válogatott a sorsdöntő cardiffi összecsapáson.

Kitért Kalmár Zsolt sérülésére is, mint mondta, jól teljesített ezen a találkozón a középpályás, akit hordágyon kellett levinni a pályáról a második félidőben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.