Sport

Atlétikai vb 2023 - Az MSÚSZ is kiáll a világbajnokság budapesti rendezése mellett

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége közleményben állt ki a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti rendezése mellett.

2019.11.12 01:30MTI
hirdetés

Az MSÚSZ honlapján olvasható közlemény szerint a szövetségnek már csak "Gyulai István emléke miatt is kötelessége kifejezni szakmai véleményét és a veszélybe került budapesti világbajnokság ügye mellé állni".

"A sportmédia képviselőiként a világot járva mindenütt tapasztaljuk Budapest, a budapesti rendezvények, sportviadalok népszerűségét, jövő februárban pedig több mint száz ország mintegy háromszáz sportújságíróját látjuk majd vendégül a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kongresszusán és az AIPS Médiadíjak gáláján. Gyulai István, minden idők egyik legkiválóbb magyar sportújságírója ennek a szervezetnek, az AIPS-nek volt a főtitkára, mielőtt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára, emblematikus vezetője lett" - fogalmazott az elnökség, hozzátéve, a 2006-ban elhunyt Gyulai István korábbi erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy kézzel fogható közelségbe került a budapesti vb megrendezése.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének a jogát, jelenleg viszont még nem tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester múlt szerdán, miután részt vett a kormányülésen, a Csepel-szigeti atlétikai stadion építéséről és az atlétikai világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Hozzátette, alaphozzáállásuk nem támogató, de egy ilyen fajsúlyú beruházás tekintetében "fontos minden körülményt mérlegre tenni".

A bizonytalan helyzet miatt elsőként Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó indított közösségi kampányt a világbajnokság támogatásáért, melyhez már több mint tízezren csatlakoztak, köztük klasszis sportolók. Több sportág hazai szövetsége szintén közleményben biztosította támogatásáról a kezdeményezést, valamint a Nemzet Sportolói kérték közösen Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a "Nemzetközi Atlétikai Szövetség által Budapestnek ítélt 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.