Siker

Maratoni kajak-kenu vb - Három magyar arany a nyitónapon

Három aranyérmet szereztek a magyarok a maratoni kajak-kenu világbajnokság csütörtöki nyitónapján, a kínai Saohszingben.

2019.10.17 12:36MTI

A hazai sportági szövetség (MKKSZ) honlapján olvasható beszámoló szerint az első két számban egyformán kettős magyar siker született: előbb Rendessy Eszter nyert Csikós Zsóka előtt az ifjúsági kajakosoknál, majd ugyanebben a korosztályban, a fiú kenusoknál Horváth Benedek mintegy 40 másodperc előnnyel végzett az élen Kollár Kristóf előtt. Mindkét számban 18,3 kilométer volt a táv. A fiú kajakosoknál (22,1 km) Petró Vince harmadikként zárt.

A felnőttek rövidkörös versenyeit először rendezték meg a vb-n, itt három kis kör és két futószakasz során összesen 3,6 kilométert kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A női kajakosoknál Kiszli Vanda nyert, így ő lett a szám történetének első világbajnoka. Kiszli nagy versenyben, csupán egy másodperc előnnyel győzött a szerb színekben induló Bedőcs Krisztina előtt, a másik magyar, Czéllai-Vörös Zsófia pedig negyedikként ért célba.

A női kenusoknál Kisbán Zsófia kiváló versenyzéssel második lett.

"A körülmények kiválóak itt, Kínában, egy rossz szavunk sem lehet a szállásra, az étkezésre és a pályára sem. Remekül kiépített a versenyhelyszín, bár a pálya egy kicsit nehéz, mert háromféle kör van egy számban, ezt nem egyszerű betanulni, de szerencsére eddig egyetlen magyar sem hibázott. Reméljük, hasonlóan eredményes lesz a folytatás is!" - idézte az MKKSZ Weisz Róbert szövetségi kapitányt.

A vb vasárnapig tart.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.