Siker!

Történelmet írt a maratoni futó

Elképesztő az, ami történt!

2019.10.12 15:30ma.hu

Két óra alatt futotta le a maratoni távot Eliud Kipchoge kenyai futó szombaton a bécsi Prater Parkban megrendezett versenyen, ezzel ő lett az első ember, akinek ez sikerült.

Eliud Kipchoge kevesebb mint két óra alatt futotta le a 42 kilométeres maratoni távot. A kenyai sportoló 1 óra 59 perc 40 másodperces idővel ért célba Ausztriában. Korábban még egyetlen futónak sem sikerült ilyen rövid idő alatt lefutnia a maratont.

Eliud Kipchoge és segítői végig jó tempót diktáltak, így a rekorddöntés egyetlen pillanatig sem volt kétséges.

Ugyanakkor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) azt közölte, nem hitelesítik hivatalosan a rekordot, mivel a verseny nem egy nyílt megméretés volt, amellett egy 36 fős futócsapat is segítette a csúcs elérésében.

"Nagyszerűen érzem magam. Azzal, hogy két órán belülre kerültem, másokat is inspirálni szeretnék, és megmutatni a világnak, hogy az emberi teljesítménynek nincs határa" - mondta Kipchoge, akinek ez a második ilyen jellegű kísérlete volt a Híradó tudósítása szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.