Siker

Sportlövő Eb - Bronzérmes a női pisztolyos csapat

A Csonka Zsófia, Egri Viktória, Major Veronika összetételű csapat bronzérmet nyert 25 méter női sportpisztolyban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság szombati napján.

2019.09.21 11:20MTI

Az ötkarikás programban is szereplő szám egyéni versenyében Csonka, valamint a tokiói kvótával már rendelkező Major is döntőbe jutott. Utóbbi szombaton a gyors lövészetben egészen kiváló eredményt ért el (299 kör) és negyedikként került a fináléba 589 körös eredménnyel, míg Csonka az utolsó sorozatában biztosította helyét a legjobb nyolc között, miután nyolcadikként zárt 580 körrel. A 15.45 órakor kezdődő döntőben a két francia riválisa közül egyet kell megelőznie az olimpiai kvóta megszerzéséhez.

Egri egyéniben 32. lett 570 körrel, a csapat 1739 körrel szerezte meg a bronzérmet. Az olimpián csapatversenyt nem rendeznek.

A versenyzők saját bevallása szerint is némiképp felemásra sikerült pénteki pontlövészet után szombat délelőtt a gyors lövészetre mindannyian azzal a céllal érkeztek a bolognai lőtérre, hogy javítsanak. Majornak jó esélye volt a fináléba jutásra, és egészen kiválóan lőtt: a maximálisan elérhető 300 körből 299-et ért el úgy, hogy csak az utolsó lövése volt kilences.

"Érzem még annak az utolsó lövésnek a súlyát, de ahogy mondani szokták, rosszul lőni ér, ugyanakkor ma reggel úgy keltem fel, hogy jól fogok lőni" - nyilatkozta az MTI-nek Major, hozzátéve, hogy a lőtéren egy kicsit hideg és sötét volt, de az elmúlt két napban ehhez már hozzászoktak. Elmondta, korábban versenyen még nem lőtt 299 körös eredményt, ezért külön motiválta, hogy saját eddigi legjobbján javítson.

Csonka a pénteki napon azt kérte a versenybíróktól, hogy egy másik lőállásba állhasson a gyors lövészetre, mert az asztal magassága akadályozta abban, hogy saját technikája szerint lőjön. A kérését teljesítették, ám így nem az első csoportba, hanem a másodikba osztották be, és az utolsó lőállást kapta meg. A 2015-ben Európa-bajnok lövőt ez érezhetően megzavarta kicsit a koncentrációban, ugyanakkor az utolsó sorozatában kiválóan teljesített, melynek köszönhetően hiába ért el három ellenfele is hozzá hasonlóan 580 kört, a 36 éves magyar sportoló 20 belső tízeséhez hasonlót egyikük sem közelítette meg. Csonkának ezzel megvan az esélye, hogy a szombati döntőben olimpiai kvótát szerezzen a jövő évi tokiói játékokra.

"Nem szeretem, amikor az utolsó pillanatban kell valamin változtatni, de bíztam abban, hogy ez is okkal történik" - mondta Csonka, és hozzátette, reméli, hogy a szerencse, ami eddig nem igazán állt mellette, a döntőben már az ő oldalára áll.

"A csapatban elért bronzéremnek viszont nagyon örülök, pénteken ugyanis éppen erről beszéltünk egymás között, hogy jó lenne egy érem" - fogalmazott Csonka.

Egri a rosszul sikerült pénteki eredménye után arra figyelt, hogy elsősorban a csapatot segítse, és a szombati gyors lövészetben összességében jól teljesítve járult hozzá a bronzérmet érő eredményhez.

"Most fordult elő velem először az, hogy mindent beleadtam, de mégsem volt jó az eredmény, ezt nem igazán értettem - mondta Egri. - Ma úgy álltam oda a lőállásba, hogy ez egy másik verseny, amin tiszta lappal indulok, szerencsére 29 lövésig mindent jól is csináltam, az utolsónál kizökkentem fejben."

A KSI 21 éves sportolója hozzátette, először még saját eredménye miatt szomorkodott, de rövid idő elteltével már két társával együtt tudott örülni a bronzéremnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.