Sport

Fair Play-díjat kapott egy 13 éves magyar evezős

Tizenöt díjat osztott ki csütörtöki, budapesti gáláján a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB), elismerésben részesült többek között Gasztonyi Péter 13 éves magyar evezős is.

2019.09.13 01:30MTI

Az Új Városháza dísztermében tartott ünnepi eseményen Kamuti Jenő, az NFPB elnöke kiemelte: "a díjazottak valamennyien példaképek mindannyiunk számára".

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy 2019-ben Budapest Európa Sportfővárosa, a település vezetése ebből az alkalomból rengeteg sportolási lehetőséget biztosít a város amatőr és profi sportolóinak. Az utána szóló Sárfalvi Péter helyettes államtitkárral együtt mindketten hangsúlyozták, mennyire fontos a sportban a szabályok és az ellenfelek tisztelete, illetve a fair játék és viselkedés.

A gálán ezúttal is a fair play cselekedet, a fair play népszerűsítése, illetve fair play életmű kategóriában osztottak ki trófeát és/vagy diplomát, emellett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke által adományozott ifjúsági fair play díj is gazdára talált.

Ez utóbbit ráadásul a magyar Gasztonyi Péter vehette át, aki egy korosztályos evezős versenyen fej-fej mellett ért célba ellenfelével. A bírók őt látták győztesnek, és az aranyérmet is neki adták át. A versenyző azonban nem volt biztos ebben, ezért célfotót kért. Ez alapján kiderült, hogy mégsem ő, hanem az ellenfele haladt át elsőként a célvonalon. Gasztonyi ezután visszaadta az aranyérmet, helyette az ezüstöt vette át.

Díjat kapott többek között Azad Rahimov azeri ifjúsági és sportminiszter, valamint az orosz Komszomolszkaja Pravda újság is.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság az idén 25 éves Európai Fair Play Mozgalommal (EFPM) együttműködésben szombatig háromnapos fairplay-programsorozatot bonyolít le a magyar fővárosban. Az események csütörtökön konferenciával kezdődtek, pénteken tartják az EFPM rendes közgyűlését, valamint az NFPB végrehajtó bizottsági ülését is, szombaton pedig a külföldi vendégek ellátogatnak a budapesti World Urban Gamesre.

A díjazottak:
Fair play cselekedet: Pierre de Coubertin
trófea:
Eivind Vold (norvég, kenus)
Fabio Caramel (olasz, amatőr labdarúgó, sportvezető)
diploma:
Federico Bollati (olasz, párbajtőrvívó)
Rodolfo Carrera (olasz, raliversenyző)
Fair play életmű: Jean Borotra
trófea:
Azad Rahimov (Azerbajdzsán ifjúsági és sportminisztere)
David Smetanine (francia, világ- és Európa-bajnok paraúszó, majd utánpótlásedző)
diploma:
Geo Perli (francia, labdarúgó, majd sportvezető)
Mieczyslaw Nowicki (olimpiai ezüst- és bronzérmes országúti kerékpárversenyző, a Lengyel Olimpiai Bizottság alelnöke)
Roberto Camelia (olasz, ökölvívóbíró)
Semra Demirer (edző, egyetemi oktató, a Török Olimpiai Bizottság fair play tanácsának tagja)
A fair play népszerűsítése: Willi Daume
trófea:
Seyit Mehmet Özkan (török, sportvezető)
Komszomolszkaja Pravda (orosz hírlap, az Év "Gentleman" Labdarúgója díj megalapítója)
Ünsped (török cég, a sport elkötelezett támogatója)
Massimo Righi (az olasz férfi röplabdaliga vezérigazgatója, a zöldkártya-rendszer alapítója)
Fiatalok fair play díja:
Jacques Rogge
trófea:
Gasztonyi Péter (magyar, evezős)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.