Siker

Ökölvívó-vb - Gálos Roland az első magyar továbbjutó

Kovács Pál keddi búcsúja után szerdán Gálos Roland javított a magyar csapat mérlegén és magabiztos győzelemmel bejutott 57 kilogrammban a legjobb 32 közé a jekatyerinburgi férfi ökölvívó-világbajnokságon.

2019.09.11 12:58MTI

Az érdiek többszörös magyar bajnoka bemutatkozó összecsapásán a tajvani Csen Po-jivel találkozott, aki kellemes ellenfélnek bizonyult. Gálos úgy is egyértelmű fölényben volt, hogy nem kellett nagy iramot diktálnia és igazán sokat ütnie. Az első két menetben a szorító közepén lépegettek egymással szemben az öklözők, a magyar egyértelműen arra várt, hogy a rivális indítson, amibe belekontrázhat. Ez a harcmodor ezúttal kifizetődő volt, mivel Csenben semmilyen átütőerő nem volt, lassan és pontatlanul bokszolt, Gálos pedig vagy jobbegyenessel előzte meg, vagy bal felütéssel, esetleg horoggal talált.

A harmadik szakaszban csak kicsit lett élénkebb a ritmus, Csen nem tudott újítani, hátrányban sem volt képes erőteljes bokszra, Gálos így uralta ezt a menetet is, és egyhangú pontozással győzött.

A 24 éves ökölvívó a nyolcaddöntőbe kerülésért vasárnap a dán Frederik Jensennel küzd majd meg.

Az oroszországi világbajnokságtól kedden Kovács Pál (81 kg) búcsúzott, további négy magyar később mutatkozik majd be. Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie csütörtökön, míg Szaka István (52 kg) szombaton, Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László (69 kg) pedig hétfőn a nyolcaddöntőbe kerülésért kezd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.