Zaklatási vád

Pénzbüntetést kért a dél-koreai ügyészség Kenderesi Tamásra, ki is fizette

Csütörtökön térhet haza az úszó.

2019.07.31 15:09ma.hu

A kvangdzsui ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy 3 millió koreai wonra büntessék Kenderesi Tamást a szexuális zaklatás miatt. Ez nagyjából 720-730 ezer forint körüli összegnek felel meg.

Az ügyészség közlése szerint a magyar úszó ezt az összeget már be is fiztette, és csütörtökön hazatérhet Magyarországra.

Kenderesi Tamást vasárnap, egy szórakozóhelyről vitték el, miután egy 18 éves lány hívta a rendőröket az úszó állítólagos zaklatása miatt.

"Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem" - kommentálta az esetet korábban Kenderesi.

Közben Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Borsnak azt mondta: "Biztosan fegyelmi bizottság elé állítom! Azt viszont nem tudom, milyen büntetésre számíthat. Erről a bizottság határoz majd a koreai jegyzőkönyv és az úszó vallomása alapján."

A kiszabható szankciók között szerepel a szóbeli figyelmeztetéstől és írásbeli megrovástól kezdve a pénzbüntetés, a juttatások megvonása, de akár el is tilthatják Kenderesit a versenyektől és/vagy edzőtáboroktól.

Wladár azt is hozzátette, hogy a szövetség sem az óvadékot, sem az esetleges büntetést nem fogja állni Kenderesi helyett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.