Programajánló

Hetedszer rendezik meg Budapesten a Sportos vakáció a városban programot

Idén nyáron hetedik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata a fővárosi gyerekeket megcélzó Sportos vakáció a városban elnevezésű programját, amely iránt az érdeklődés évről évre nő.

2019.07.30 21:30MTI

Az idén a Budapest 2019 Európa Fővárosa programsorozat keretében megvalósuló esemény céljairól a szervezők képviseletében Szobotka Gyöngyvér a keddi sajtótájékoztatón elmondta: az induláskor népszerűsíteni szerették volna a rendszeres testedzést, valamint a fiatalokat bevonzani a sport világába. Kiemelte: minden korosztálynak kínálnak programokat, a cselgáncstól kezdve a víváson, néptáncon, színpadi mozgáson és játékos ökölvíváson át a kézilabdáig.

Hangsúlyozta, hogy a szervezésben sportszakemberek, edzők, híres sportolók is részt vesznek, a programok pedig egész nyáron ingyenesen látogathatók, azokba az érdeklődők előképzettség nélkül kapcsolódhatnak be.

Szobotka Gyöngyvér az MTI kérdése elmondta: kezdetekben kétezer gyereket mozgattak meg, tavaly viszont már 4500 volt a részvevők száma.

"A gyerekek körében nagyon népszerű a program, szájról szájra is terjed a híre" - mondta.

Kamuti Jenő világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzet Sportolója orvosként és sportolóként is a rendszeres mozgásra buzdít, és elmondta, hogy túl a nyolcvanadik életévén sem tudja sport nélkül elképzelni az életét. "Az én drogom a mozgás" - emelte ki.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke hangsúlyozta: a cselgáncs a kezdetektől része a programnak, amelyet továbbra is támogatni kívánnak, mert példaértékű, hogy az iskolai tanév szünetében is mozgáslehetőséget biztosít a fiataloknak. "Nemcsak az a fontos, hogy minden gyerek megtanuljon úszni, hanem az is, hogy megtanuljon esni" - hangsúlyozta az elnök.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy háromgyermekes apukaként nagyon jól tudja, milyen nagy problémát jelent a szülőknek, hogy mit kezdjenek a gyerekekkel a két és fél hónapos nyári szünetben. Kiemelte: a sportos vakáció programsorozat mindenki számára kedvező megoldást kínál.

A sajtótájékoztatón résztvevő sportolók - például Karakas Hedvig cselgáncsozó, Márton Anna kardvívó - felidézték gyerekkori élményeiket, hogy a szünidőt állandó mozgással töltötték, és jó lenne, ha a "mai fiatalok sem csak a kütyüiket nyomkodnák".

Gárdos Gábor vívó mesteredző örömmel számolt be arról, hogy a sportos vakáció alatt az MTK vívószakosztályában nemcsak a gyerekek, hanem az őket kísérő szülők is kipróbálhatják a vívást.

A helyszínekről és a részletekről további információkat a program honlapján találhatnak az érdeklődők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.