Vizes vb

'Egyszercsak elkezdtünk zuhanni' - magyar pólósok a tragikus koreai éjszakáról

Halálos baleset történt a dél-koreai vizes vb-n Kvangdzsuban, ahol összeomlott egy szórakozóhely galériája.

2019.07.28 08:22ma.hu

Helyi idő szerint péntekről szombatra virradó éjjel halálos baleset történt a dél-koreai vizes vb-n Kvangdzsuban, ahol összeomlott egy szórakozóhely galériája - a helyen több, a világbajnokságon induló sportoló is ott volt, köztük a világbajnok amerikai válogatott, és a negyedik helyen záró magyar csapat tagjai is. A tragédiában két dél-koreai meghalt, többen pedig megsérültek.

A balesetet éppen csak megúszó magyar csapat játékosait az M4 Sport szólaltatta meg a helyszínen.

"Azt vettük észre, egyszer csak elkezdtünk zuhanni. Szerencsére voltak, akik fent maradtak és meg tudtak minket fogni. Azt gondolom, nagyon gyorsan tudtunk reagálni és elsők között voltunk, akik kimentek" - mondta Leimeter Dóra, aki szerint szerencséjük volt azzal, hogy egy kupacban voltak a magyar válogatott tagjai, így gyorsan meg tudták számolni egymást, majd megnyugodtak, hogy apróbb sérülésekkel megúszták.

Gurisatti Gréta úgy emlékezett vissza, hogy egy zeneszámra kezdett el ugrálni a tömeg az amúgy is tömött szórakozóhelyen, illetve galérián, ami ettől szakadt le.

"Nagy szerencsénk volt, hogy a Nusival [Illés Anna] félig egy vaslécen álltunk, így csak az egyik lábunk csúszott le, és a többieket gyorsan fel tudtuk húzni, így nem lett nagyobb baja senkinek. Első reakciónk az volt, hogy azonnal menjünk ki. Olyan hangos volt a zene, hogy sokaknak fel se tűnt, hogy mi történt, és még a tömeg előtt ki tudtunk jutni” – mondta.

A magyar csapat tagjai fél perccel az eset után már kint is volt a szórakozóhelyen, megelőzve a tömeget, vagyis a lökdösődést is megúszták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.