Egy vereség, két győzelem

Vívó Eb - Az ötödik helyen végzett a női tőrválogatott

Egy vereséggel és két győzelemmel az ötödik helyen végzett pénteken a magyar női tőrválogatott a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

2019.06.21 20:57ma.hu

A Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású együttesnek nehéz dolga volt az első mérkőzésén, mert a hazaiakkal kellett vívnia az elődöntőbe jutásért. A németek végig vezetve biztosan léptek tovább, a magyarok a kilencből hat asszót veszítettek el, hármat pedig egy-egy tus különbséggel nyertek meg.

A folytatásban az 5-8. hely valamelyike juthatott nekik, és összeszedett vívással végül a legjobbat hozták ki a helyzetből.

Előbb az ukránokat simán verték úgy, hogy hét párharcban jobbak voltak ellenfelüknél, majd a lengyelek ellen is érződött, hogy fontos nekik az ötödik hely megszerzése. A kilencből ezúttal is hét asszót nyertek meg, végül tíz tussal verték utolsó ellenfelüket.

A versenyben 11 csapat indult.

Eredmények:
negyeddöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-34
Németország-Magyarország 45-31
Oroszország-Lengyelország 45-24
Olaszország-Spanyolország 45-28
az 5-8. helyért:
Magyarország-Ukrajna 44-30
az 5. helyért:
Magyarország-Lengyelország 45-35
elődöntő:
Franciaország-Németország 45-28
Oroszország-Olaszország 44-32
a 3. helyért:
Olaszország-Németország 45-36
döntő:
Oroszország-Franciaország 45-32

Végeredmény:
női tőr csapat, Európa-bajnok:
Oroszország (Inna Gyeriglazova, Larisza Vorobejnyikova, Anasztaszija Ivanova, Agyelina Zagidullina)
2. Franciaország (Anita Blaze, Pauline Ranvier, Solene Butruille, Ysaora Thibus)
3. Olaszország (Elisa Di Francisca, Arianna Errigo, Alice Volpi, Francesca Palumbo) ...
5. Magyarország (Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra)

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.