Siker

Öttusa ob - Kardos Bence első aranyérme

A fiatal Kardos Bence nyerte vasárnap a férfiak versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán, csapatban a BHSE győzött.

2019.06.17 00:32MTI

A 32 fős mezőnyben az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám bizonyult a legjobbnak vívásban, úszásban harmadikként csapott célba, majd hibátlan lovaglás után 15 másodperces előnnyel várta a záró, futásból és lövészetből álló kombinált számot a múlt héten junior Európa-bajnoki ezüstérmet szerző, az első három számban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Kardos előtt. Nagy csatára volt kilátás a rutinos Marosi és a nála 14 évvel fiatalabb tehetség között.

A kombinált szám első lövészetében Marosi és Kardos is hibázott, így maradt a kettejük közötti különbség. A második sorozat után csökkent a távolság, Kardos nem sokkal Marosi után futott ki a lőállásból. A harmadikat pedig már Kardos kezdte meg előbb, de többet hibázott, így Marosi visszavette a vezetést. Az utolsó sorozatban is mindketten hibáztak, ennek ellenére Kardos nagy előnnyel vágott neki az utolsó futásnak, a hajrában pedig még növelni is tudta a kettejük közti távolságot, így fölényesen nyerte meg első felnőtt bajnoki címét.

"A junior Eb-ről jó érzéssel jöttem haza, ez is sokat segített abban, hogy pozitív hangulatban, motiváltan kezdtem a napot. Minden számmal elégedett vagyok, mégis kiemelném a vívást, mert az fejben szokott eldőlni, mennyire sikerül. Az Eb-n mutatott formát sikerült átmentenem" - mondta az MTI-nek a 21 éves versenyző, aki remek sorozatot tudhat maga mögött: a junior és az U24-es bajnokság után a felnőttek között is a legjobb lett.

A válogatott két, sérülésből felépülő alapembere, Demeter Bence az ötödik, Kasza Róbert a 12. helyen zárt.

Nu Skin öttusa ob, férfiak:

egyéni:
1. Kardos Bence (Trion SC) 1490 pont
2. Marosi Ádám (BHSE) 1478
3. Regős Gergely (KSI) 1476

csapat:
1. BHSE (Marosi, Segio Villamayor, Szabó Illés) 4344
2. KSI (Regős, Bereczki Richárd, Kasza Róbert) 4343
3. Volán Fehérvár (Demeter Bence, Fröhlich Tamás, Harangozó Bence) 4331

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.