Siker

Nyíltvízi úszó világkupa - Rasovszky Kristóf győzött Balatonfüreden

Rasovszky Kristóf győzött 10 kilométeren a nyíltvízi úszók balatonfüredi világkupaversenyén.

2019.06.15 12:25ma.hu

A szám Európa-bajnoki ezüstérmese szombaton magabiztosan végzett az élen, megelőzve az olimpiai- világ- és Európa-bajnok holland Ferry Weertmant.

A világkupaverseny megnyitóján Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: ahogy a Duna Aréna mára az úszósport ikonikus otthonának számít, és ahogy a vízilabdavilág számára a Margitsziget jelenti a sportág Mekkáját, úgy vált 2010 óta Balatonfüred a nyíltvízi úszás egyik legnagyszerűbb helyszínévé, mára pedig a sportág igazi paradicsoma lett.

Először a férfi mezőny vágott neki a négykörös viadalnak, a 22 éves Rasovszky pedig rendkívül magabiztos versenyzéssel győzött.

"Ma gyakorlatilag minden úgy történt, ahogyan elterveztem, az elején kicsit lassan akartam kezdeni, és utána előrementem. Valamiért ezt követően a többiek csak mögém jöttek, de ez inkább nekem kedvezett. Ugyanakkor nagyon kemény verseny volt, rendkívül meleg volt a víz és a kinti hőmérséklet is" - nyilatkozott Rasovszky, majd hozzátette, az elmúlt három hétben magaslati edzőtáborban készült, s ezt megelőzően soha ennyi kilométert nem "raktak bele" ebbe az időszakba. "Már az év eleji forma is jó volt, de sikerült előrelépni, a következő három hétben pedig még többet lehet fejlődni" - mondta a győztes magyar. Megjegyezte, a nyári kvangdzsui világbajnokságon ezen a távon az alapvető célja a legjobb tíz közé kerülés, ami olimpiai kvótát jelent, e mellett a másik három számban, 5 és 25 kilométeren, valamint a váltó tagjaként is vízbe ugrik majd a dél-koreai viadalon.

A nőknél már jóval szorosabban alakult a befutó, ugyanakkor a brazil Ana Marcela Cunha - a sportág egyik nagy alakja - az utolsó métereken nem engedte felzárkózni riválisait. Legjobb magyarként Rohács Réka a nyolcadik helyen zárt.

Mindkét verseny egyben országos magyar bajnokság is volt.

Eredmények:
férfiak:
1. Rasovszky Kristóf 1:50:12.7 óra
2. Ferry Weertman (holland) 1:50:19.2
3. Soren Meissner (német) 1:50:22.5 ...
10. Gálicz Péter 1:50:54.1
11. Huszti Dávid 1:50:58.4
12. Székelyi Dániel 1:50:58.6

nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:58:45.4 óra
2. Arianna Bridi (olasz) 1:58:46.2
3. Antonia Leonie Beck (német) 1:58:46.8 ...
8. Rohács Réka 1:58:53.6 ...
13. Olasz Anna 1:59:02.8 ...
19. Novoszáth Melinda 2:00:49.2

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.