Tenisz

Roland Garros - Magabiztos játékkal döntőbe jutottak Babosék

Babos Tímea és Kristina Mladenovics döntőbe jutott a női párosok versenyében a francia nyílt teniszbajnokságon.

2019.06.07 15:08ma.hu

A második helyen kiemelt magyar, francia duó magabiztosan kezdett Elise Mertens és Arina Szabalenka ellen. Rögtön elvette ellenfele adogatását, a sajátjait pedig folyamatosan hozta. Majd 4:2-nél újra brékelt, és 35 perc alatt megnyerte a szettet.

A hatodikként rangsorolt belga, fehérorosz párosnak a második szakasz sem indult jól, megint elvesztette adogatását, és a folytatásban sem történt lényegi változás. Ebben a játszmában háromszor brékelt a magyar, francia duó, amely 1 óra 14 perc alatt söpörte be a győzelmet.

Babosék ellenfele a vasárnapi döntőben a Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj kínai kettős lesz.

Babos Tímea honlapján elárulta: "elképesztően nehéz" körülmények között kellett játszaniuk, mert nagyon erősen fújt a szél. Hozzátette: nagyon örül, hogy ehhez "nagyszerűen" tudtak alkalmazkodni.

"Okosan álltunk hozzá a pontokhoz, nem akartuk túljátszani a labdameneteket. Úgy teniszeztünk, ahogyan ilyen körülmények között kell. Boldog vagyok, a hozzáállásunk végig nagyon pozitív volt" - nyilatkozta. Kiemelte: "hihetetlen" számára, hogy sorozatban harmadszor jutottak Grand Slam-verseny döntőjébe, majd gratulált párostársának, aki a párosok következő világranglistáján már első lesz, megelőzve őt néhány ponttal.

A honlap tájékoztatása szerint Babos Tímea az első magyar teniszező, aki juniorként és a felnőttek között is legalább egyszer bejutott már valamennyi Grand Slam-torna fináléjába.

A magyar szövetség oldala emlékeztetett: a Roland Garroson ezt megelőzően csak egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf, Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1, 6:2-re.

Eredmény: női páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Elise Mertens, Arina Szabalenka (belga, fehérorosz, 6.) 6:2, 6:1

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.