Olimpia

Tokió 2020 - Krizsán Xénia indulási jogot szerzett hétpróbában

A hétpróbázó Rio de Janeiro után a második olimpiájára készülhet.

2019.05.27 03:30MTI
hirdetés

Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen - erősítette meg az MTI-nek Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója.

A versenyző klubja, az MTK Budapest a honlapján azt írta: a 26 éves Krizsán a remekül sikerült szombati nap után vasárnap először távolugrásban egy 6,06 méteres, megnyugtató ugrással kezdett, majd a harmadik kísérlete 6,24 méteresre sikerült, ami mindössze két centivel maradt el egyéni csúcsától, és 924 pont járt érte.

Ezután gerelyhajításban 49,28 méteres dobása az ötödik legjobb volt a mezőnyben, a zárószámban, 800 méteren pedig óriásit hajrázva 2:10.48 perces idővel ért célba, így a harmadik helyet szerezte meg.

Krizsán Xénia összesen 6469 pontot szerzett, amely új egyéni csúcs, ráadásul ezzel túlszárnyalta a 6420 pontos olimpiai kvalifikációs szintet, így biztossá vált, hogy indulhat a 2020-as, tokiói ötkarikás játékokon - írja az mtk.hu.

A hétpróbázó Rio de Janeiro után a második olimpiájára készülhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.