Úszás

Hosszú Katinka a párizsi olimpiáig tervez

Hosszú Katinka a 2024-es, párizsi olimpiáig szeretné folytatni karrierjét.

2019.05.22 09:44ma.hu

A háromszoros olimpiai bajnok úszó az Origónak adott interjúban úgy fogalmazott: egyáltalán nem érzi, hogy jövőre, Tokióban elege lesz az élsportból, így szeretne még négy évet versenyzéssel tölteni.

"Imádom csinálni, lejárni edzésre, mindent. Nem azt mondom, hogy ugyanazokban a számokban fogok úszni, mint most, de ki tudja? Rio után is el akartam engedni a 400 vegyest, aztán mégsem így történt. Csak akkor hagynám abba 2024 előtt, ha gyerekem születne, viszont ez most nem aktuális" - jelentette ki Hosszú Katinka a szerdán megjelent cikkben.

A 30 éves sportoló hozzátette: szerinte a kora nem lesz akadálya annak, hogy akár öt év múlva is a csúcson legyen.

"Az úszók nem feltétlenül azért nem úsznak már annyi idősen, mert elhasználódott a testük, hanem mert nincs motiváció" - mondta Hosszú Katinka, aki szerint sporttársai a monotonitást bírják a legnehezebben, ő azonban továbbra is imádja, amit csinál.

"Párizs után is imádni fogom. Ha már nem is versenyszerűen, de mindig is úszni fogok, mert annyira szeretem" - fogalmazott a hétszeres világbajnok bajai sportoló.

Címlapfotó: Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntője után a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA több mint hárommillió dolláros összdíjazású meghívásos bajnoki sorozatának egyetlen európai állomásán a budapesti Duna Arénában 2019. május 12-én. MTI/Illyés Tibor

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.