Sport

Európa Játékok - Egy hónap múlva rajt, bemutatták az érmeket

Pontosan egy hónappal a rajt előtt kedden bemutatták a minszki Európa Játékok érmeit.

2019.05.21 21:30ma.hu

Az ünnepélyes prezentációra Mir várkastélyában került sor, miután a Rómából indult - és Budapestet is érintő - fáklyaváltó éppen ezen a napon érkezett a fehérorosz fővárostól 85 kilométerre délre fekvő településre.

A szervezők keddi közlése szerint a júniusi multisport esemény legfőbb szimbóluma, a paparac kvetka mágikus virág megjelenik az érmeken is, amelyek a hagyományos módon klasszikus kör alakúak. Egy-egy medál átmérője 9,5 centiméter - ez arra utal, hogy Fehéroroszországnak 9,5 millió lakosa van -, a súlya pedig 540 gramm.

Összesen 1084 érmet - 329 aranyat és ezüstöt, valamint 426 bronzot - készítenek a II. Európa Játékokra, minden medál hátuljába belevésik a sportágat és a versenyszámot, amelyben az illető versenyző dobogós helyezést ért el.

A versenyt június 21. és 30. között rendezik Minszk 12 sportlétesítményében. Ötven ország több mint 4000 sportolója - köztük várhatóan több mint 120 magyar - verseng majd 15 sportágban. Cselgáncsban, kajak-kenuban, ökölvívásban és tollaslabdában a játékok egyben Európa-bajnokságnak is számítanak, míg asztaliteniszben, íjászatban, karatéban és sportlövészetben tokiói kvótát is osztanak. További négy sportágban - atlétikában, cselgáncsban, kerékpárban és tollaslabdában - olimpiai kvalifikációs ranglistapontokat lehet gyűjteni, illetve szintet teljesíteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.