Motorsport

Kovács Bálint két dobogós helyezéssel kezdett a gyorsaságimotoros német bajnokságban

Mindkét időmérő edzést megnyerte és mindkét futamon harmadik lett Kovács Bálint, a H-Moto Team versenyzője a gyorsaságimotoros német bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájában, a sorozat idénynyitó, Lausitzringen rendezett hétvégéjén.

2019.05.20 15:47ma.hu

A tavaly összetettben ebben a géposztályban harmadik 18 éves motoros a csapat hétfői közleménye szerint szombaton műszaki gondjai ellenére ért célba harmadikként, míg vasárnap egy zökkenőmentes futamon, végig a szűk élmezőnyben versenyezve lett ismét harmadik.

"Az volt a célom a hétvége előtt, hogy két dobogós helyezést érjek el, ez pedig sikerült, de ha harcban akarok lenni a bajnoki címért, akkor rengeteget kell még dolgozni, és úgy vélem, a beállítások mellett a kanyartechnikámon kell legfőképpen javítani" - mondta Kovács Bálint.

A H-Moto Team másik pilótája, a 15 éves Kakuszi Ádám most mutatkozott be az IDM-ben, mégpedig a Supersport 300 kategóriában, amelynek mindkét futamán 13., pontszerző helyen ért célba a 36 motorost felvonultató nemzetközi mezőnyben.

A német bajnokság június második hétvégéjén folytatódik Oscherslebenben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.