Labdarúgás

Szakmai szempontok alapján emelnék a költségvetést a Budapest Honvéd új tulajdonosai

Szakmai szempontok figyelembevételével, lépcsőzetesen emelnék a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának költségvetését a klub új tulajdonosai.

2019.04.25 19:49ma.hu

Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel az M1 aktuális csatornán csütörtök este kifejtették: még kialakítás alatt áll, hogy milyen területeken és mennyit kell erősíteni a klubon, amelynek tulajdonosa eddig George F. Hemingway volt.

"A gazdálkodás reális volt, mi pedig elfogadható, a magyar futballvilággal kompatibilis szakmai program alapján, lépcsőzetesen szeretnénk emelni valamilyen módon a költségvetést" - fogalmazott Mendelényi, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Honvéd megvásárlása érzelmi kérdés volt a számukra.

A metALCOM Zrt. - az 1999-ben Szentesen alapított, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég - meghatározó tulajdonosai a jövőben is szeretnének a Magyar Futball Akadémiára támaszkodni, mely szerintük a régió egyik legjobb utánpótlásképző intézménye. Külön kiemelték, hogy az U17-es csapat már tulajdonképpen bajnoknak tekinthető, s abban a korosztályban hat-hét olyan játékos is van, aki később az NB I-ben szerepelhet, sőt, akár a felnőtt válogatott közelébe is eljuthat, de az egy évvel fiatalabbaknál még több ilyen tehetséget látnak.

A klub nevével kapcsolatos kérdésre Mendelényi Dániel megemlítette, hogy a Budapest Honvéd elnevezés "nemzetközileg és belföldön is jól értelmezhető", de ez nem zárja ki, hogy elgondolkozzanak azon, hogy korábbi elemeket is újra felhasználjanak a névben.

A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. április 8-án jelentette be, hogy megvette a klub százszázalékos tulajdonrészét.

A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű Quinex America LLC befektető társaság 2006-ban vette meg a nagy múltú klubot, mely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett.

Mint Bozó elmondta, a vásárlást gazdasági, jogi és szakmai szempontokat figyelembe vevő átvilágítás előzte meg. Ennek alapján úgy vélik, jó helyzetből indul a klub, ám a célok megvalósításához, a sikerek eléréséhez "többletforrásokat kell bevonni".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.