Siker

Súlyemelő Eb - Nagy Péter nyert a B csoportban

Nagy Péter mindkét fogásnemben és összetettben is első lett az ólomsúlyúak B csoportjában a súlyemelők georgiai Európa-bajnokságának pénteki versenynapján.

2019.04.12 11:41ma.hu

A szegediek 156 kilóval mérlegelő erős embere, akinél betegség és sérülés miatt több hét kimaradt az Eb-felkészülésben, mind a kilenc vetélytársát maga mögé utasította szakításban, ahol a 180 után a 185 kilóval is jó gyakorlatot mutatott be - a batumi kontinensviadal eredményközlése szerint. A 188 kilós kísérlet már nem sikerült neki, ahogyan lökésben is rossz volt befejező fogása 223 kilogrammon, viszont előtte megbirkózott a 210 és a 219 kilóval egyaránt. Így összetettben 404 kilóval zárta szereplését a 33 esztendős, háromszoros Eb-bronzérmes emelő.

Hogy ez hányadik helyet jelent majd a kategória végső sorrendjében, a plusz 109 kg legerősebbjeit felvonultató A csoport küzdelmeinek zárultával derül ki. A kilencfős társaság versenyét az Európa-bajnokság utolsó napján, szombat délután rendezik meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.