Labdarúgás

Júniusban újra megrendezik Dabason az FC Barcelona nyári focitáborát

A tábor elsősorban az FC Barcelonáról szól, amely a katalán csapat futballfilozófiáját hozza el egy hétre Magyarországra.

2019.04.02 01:30ma.hu

Júniusban negyedszer rendezik meg Dabason az FC Barcelona nyári focitáborát, amelyen kétszázharminc 6-16 éves gyerek vehet részt - mondta el a település polgármestere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kőszegi Zoltán közölte: még 25-30 hely van, online lehet jelentkezni a Barca Academy Camp elnevezésű rendezvényre.

A tábor - hangsúlyozta - elsősorban az FC Barcelonáról szól, amely a katalán csapat futballfilozófiáját hozza el egy hétre Magyarországra. A gyerekeknek négy edzésük van naponta, emellett elméleti foglalkozásokon vesznek részt, sporttörténetet és nyelvet is tanulnak.

A táborba hét edző érkezik Barcelonából; minden csoportnak van egy magyar edzője és három-három csoportot - legfeljebb 30-36 gyereket - felügyel egy Barcelona-edző - ismertette.

A polgármester szólt arról is, hogy miután egy dabasi kisfiú bejutott az FC Barcelona futballiskolájába, megkeresték a katalán sztárcsapatot az együttműködés reményében, és két évig tartott, mire eljutottak az európai igazgatóhoz. Miután megegyeztek, a katalánok nagyon elégedettek voltak a helyszínnel, pedig az ilyen táborok jobbára olyan nagyvárosokban vannak, mint például Amszterdam vagy London.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.