Kajak-kenu

Csepelről Szegedre igazolt a kenus Kiss Tamás

Válogatott kenussal erősödött az NKM Szeged Vízisport Egyesület csapata, Kiss Tamás 21 év után hagyta el nevelőklubját, a Csepelt, s igazolt a Tisza partjára.

2019.01.30 11:39ma.hu

A 31 éves sportoló 2008-ban olimpiai bronzérmet szerzett Kozmann Györggyel az oldalán, emellett háromszoros világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok és Világjátékok-ezüstérmes.

"Az egyik oka a váltásnak az, hogy nem voltam megelégedve az elmúlt két év eredményeivel, és nem láttam magam előtt azt az utat, amely ezen tudott volna változtatni. A másik oka pedig egy külső tényező, nevezetesen az, hogy a hazai szövetség az olimpiai kvótaszerzés reményében központosította a kenusok felkészítését. Ez rám ösztönzőleg hatott, mindenképpen szerettem volna csatlakozni a kezdeményezéshez, a Csepel viszont nem támogatta a döntésemet. Ezért kerestem egy olyan klubot, amely partner a kérdésben, és szívesen lát a soraiban." - mondta a Szegedive.hu-nak a válogatott kenus, hozzátéve, hogy még két-három évre tervezi a pályafutását, idén pedig elsősorban a párosra koncentrál.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.