Diáksport

Ötödik alkalommal díjazták a diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelőit

Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmazott a Magyar Diáksport Szövetség szerdán a diákolimpia 2017/2018-as idényének eredményességi díjátadóján.

2019.01.23 12:15MTI

A MDSZ ötödik alkalommal jutalmazta ünnepélyes keretek között azokat az iskolákat és testnevelő-tanárokat, akik a diákolimpia legutóbbi tanévének országos döntőiben kimagasló eredményeket értek el diákjaikkal.

A szövetség díjazta azokat az általános középiskolákat is, melyek a legtöbbet tették az egészséges életmód népszerűsítéséért, továbbá jutalmat kaptak a legjobb rendezők, rendezvények.

Az ünnepi eseményre a Magyar Tudományos Akadémia épületében került sor, ahol a kedvezőtlen időjárás ellenére is megtelt a terem, szinte minden díjazott megjelent.

"Akik itt ülnek, már példát tudtak mutatni a fiatalok számára. Az önök munkája már bizonyíték nem ígéret" - mondta Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, majd beszélt a tavaly tízéves Nemzeti Tehetségprogram eredményeiről, arról, hogy egyre több fiatal mozog rendszeresen.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy sikeres és eredményes tanévet zárt 2017/18-ban a diákolimpiai versenysorozat: összesen 300 ezer tanuló vett részt a viadalokon, közülük 30 ezren jutottak a sportági döntőkbe.

"A Diákolimpia megmarad tehetséggondozó versenynek, de szeretnénk mind több fesztiválszerű eseményt is rendezni, amelyeken a fiatalabb korosztály képviselői kötetlenebb körülmények között vehetnének részt, hogy ne érje őket kudarcélmény, amely esetleg eltántorítaná őket a sporttól, sportolástól" - mondta.

Balogh Gábor és Sárfalvi Péter, utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkár adták át a díjakat négy kategóriában.

A tanév legeredményesebb általános iskolája a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola, középiskolája pedig a Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium lett. A kisiskolák, avagy a 200-nál kevesebb diákot oktató intézmények rangsorában a hajdúböszörményi Zeleméry László Általános Iskola végzett az élen.

Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő-tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.

A Becsületes játék-fair play díjat Bakó Beatrix rg-versenyző, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola hetedik osztályos tanulója kapta. A díjat Háfra Noémi junior világbajnok kézilabdázó adta át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.