Labdarúgás

Elek Ákos visszatért a Vidihez

A 48-szoros válogatott Elek Ákos hét év után visszatért kedden a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő MOL Vidi FC-hez.

2019.01.08 19:37MTI

"Sosem zártam ki annak a lehetőségét, hogy egyszer majd visszatérjek a Vidibe, ezért is tartottam annak idején fontosnak azt, hogy korrekt körülmények közt távozzak Székesfehérvárról" - mondta a klub honlapján. "Sosem titkoltam, még a DVTK csapatkapitányaként sem, hogy nagyon sokat jelent számomra a Vidi, hiszen itt lett belőlem gyerekből felnőtt, itt váltam élvonalbeli játékossá, válogatott labdarúgóvá. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem a klub első bajnokcsapatának, és arra is büszke vagyok, hogy a Vidi első gólját a BL-ben én szereztem" - tette hozzá a 30 éves középpályás, aki kijelentette, nem levezetni tért haza, hanem komoly célokért szeretne küzdeni.

Kovács Zoltán sportigazgató azt emelte ki, komoly fegyverténynek tartja, hogy újabb magyar válogatott futballistát tudott "hazahozni" a klub.

"Bizonyos szempontból más típusú játékos, mint a posztriválisai, ez bővíti a vezetőedző lehetőségeit, egyben pedig tovább növeli a versenyhelyzetet a középpályán. Ebből minden játékosunk profitálhat, s nem utolsósorban természetesen a csapat is előrébb léphet" - mondta a sportvezető, aki elárulta, az új szerzeménynek voltak külföldi és magyar lehetőségei is, de a tárgyalások során végig azt érezte rajta, hogy erős kötődése miatt a Vidiben szeretne játszani.

Elek Ákos 2008-ban Kazincbarcikáról került a székesfehérvári csapatba, amelytől 2012 januárjában előbb kölcsönbe a török Eskisehirsporhoz, majd nyáron végleg a Diósgyőrhöz távozott. Később megfordult a kínai Csangcsun Jataj együttesében, 2017 márciusától mostanáig pedig a kazah Kajrat Almati színeiben futballozott. Tagja volt a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntős nemzeti együttesnek, melyben júliusban lépett pályára legutóbb, mivel augusztusban magánéleti okokra hivatkozva lemondta a szereplést az év hátralévő részére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.