Labdarúgás

A krakkói Wisla csapatát kizárhatják a lengyel labdarúgóligából

A Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) csütörtökön felfüggesztette az élvonalban szereplő Wisla Kraków csapatának versenyzési engedélyét, a következő lépés pedig a kizárás lehet.

2019.01.04 06:30MTI

Lukasz Wachowski, a szövetség fegyelmi bizottságának elnöke közölte, a klub tulajdonosi háttere nem ismert, ezért került sor a szankcióra.

Az évek óta súlyos anyagi gondokkal küzdő krakkói klub december 19-én jelentette be, hogy egy kambodzsai befektető és egy brit-luxemburgi konzorcium tulajdonába kerül, azonban az adósságok rendezésére, az ígért hárommillió eurós átutalásra azóta sem került sor. A Wislának így vissza kellene kerülnie az előző tulajdonoshoz, de az új tulajdonosok határozottan állítják, hogy a klub az övéké, és ez okozza a jogvitát.

Zbigniew Boniek, a PZPN elnöke kedden kijelentette, nem a csapat megbüntetése a cél, a versenyengedély felfüggesztése vagy a kizárás csak az utolsó lépés lesz. Egyben felkérte a krakkóiakat, hogy küldjenek "pozitív jelzést", azonban nem éltek az újabb lehetőséggel, az elnök pedig nem titkolta elégedetlenségét.

"Sajnos a jelek pillanatnyilag önmagukért beszélnek. Ebből elég" - írta közösségi oldalán.

Ameddig a Wisla tulajdonosi háttere nem rendeződik, minden mérkőzését automatikusan elveszíti, a harmadik ilyen meccs után pedig visszasorolják a harmadosztályba.

A Wisla Kraków 2011-ben megnyerte a lengyel bajnokságot, az elmúlt években azonban jelentős anyagi problémái voltak, adóssága két év alatt háromról 10 millió euróra nőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.