Gyász

Szerdán lesz Forintos Győző nemzetközi sakknagymester temetése Budapesten

December 5-én, élete 84. évében hunyt el.

2019.01.01 01:15MTI

Január 2-án (szerdán) a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Forintos Győző nemzetközi sakknagymestert - közölte honlapján a Magyar Sakkszövetség.

Az 1935-ben Budapesten született sakkozó tízéves korában nyerte meg első felnőtt versenyét és még húsz sem volt, amikor sakkmesteri címet szerzett. Több mint negyven éven keresztül versenyzett az MTK-nál és jogelődjénél, a Vörös Meteornál.

Egyéniben legjobb teljesítményét az 1958-as müncheni sakkolimpián nyújtotta, amikor 13 játszmából 10,5 ponttal a legjobbnak bizonyult. A magyar válogatott tagjaként hatszor vett részt a világversenyen, két ezüstérmet és egy bronzérmet szerezve.

Az 1968/69-es szezonban magyar bajnok lett, egy évvel később ezüstérmet szerzett az országos tornán. 1974-ben nyerte el a nemzetközi nagymester címet.

Ezt követően főként a trénerkedés felé fordult. Tanácsadója és szekundánsa volt Portisch Lajosnak, 1983-84-ben ő vezette a magyar sakkválogatottat, 1986-ban pedig a kuvaiti csapatot edzette. Emellett sakk-szakíróként és bíróként is dolgozott visszavonulásáig.

Forintos Győző december 5-én, élete 84. évében hunyt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.