Úszás

Igazi jutalom helyett vállveregetés: Cseh Lászlóéknak elegük lett

Cseh László, Burián Katalin és Németh Nándor is Zuglóba igazol Egerből.

2018.12.23 12:15ma.hu

Nemrégiben röppent fel a hír, hogy az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László, a 23 éves Európa-bajnoki bronzérmes Burián Katalin, illetve a 19 éves vb-bronzérmes Németh Nándor is a BVSC-Zuglóhoz igazol januárban.

Edzőjük, Plagányi Zsolt most nyilatkozott a költözésről és elmondta, hogy azért hagyják el az Egri ÚK-t, mert már elegük lett a buksisimogatásból.

"2017-ben az Eger volt a legeredményesebb hazai úszó szakosztály, de így sem jutottam egyről a kettőre. Be kellett látnunk, hogy a vízilabdázók mögött - bármit is produkálunk - mindig is csak másodhegedűsök lehetünk. Nem egészen két évvel a tokiói olimpia előtt mindannyiunknak kezdett elege lennie a buksisimogatásból, ezért jutottunk arra, hogy minimum 2020 végéig biztosabb hátteret nyújtó klub után nézünk" - mondta el az Szpress Hírszolgálatnak.

Az edző szerint Cseh Lászlónak jutalom járt volna a 2015-ös világbajnoki győzelméért, ahogy Némethnek is, aki a Duna Arénában a 4x100 gyorson VB bronzérmet nyert váltó tagja volt.

"Amit az Egertől kaptunk, azért hálával tartozunk, de a válásnak ettől függetlenül be kellett következnie - tette hozzá Plagányi, aki azt is elismerte, hogy az Eger marasztalni próbálta a legjobb úszóit, de nem tudott versenyképes ajánlatot tenni.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a most távozó versenyzők a magyar átigazolási szabályok szerint három évig még az Egernek hozzák majd a pontokat és azokért járó anyagiakat. Tehát a klubot anyagi veszteség nem fogja érni, ám az eredményességen meglátszik majd Cseh Lászlóék hiánya.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.