24-21

Női kézilabda Eb - A házigazda francia válogatott nyerte a döntőt

A világbajnok és házigazda francia női kézilabda-válogatott nyerte az Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi döntőben 24-21-re legyőzte az olimpiai címvédő Oroszországot.

2018.12.16 19:27MTI

Sikerével a francia válogatott - amely egy olimpiai és öt világbajnoki döntő után első alkalommal játszott kontinensbajnoki finálét - kijutott a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, míg az oroszoknak továbbra sincs Európa-bajnoki címük.

Eredmény: döntő:
Franciaország-Oroszország 24-21 (13-12)
a legeredményesebb játékosok: Lacrabere 6, Nze Minko 4, illetve Vjahirjeva 7, Dmitrijeva 5

A két csapat a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia döntőjében, illetve a mostani torna nyitómérkőzésén is találkozott egymással, mindkétszer az oroszok nyertek.

Az első húsz percben a házigazdáknak két 3-0-s sorozatuk is volt, a rendkívül színvonalas első félidő végére mégsem tudtak ellépni, mert a nagyszerűen küzdő oroszok rendre felzárkóztak.

A második felvonás elején piros lappal kizárták Allison Pineau-t, mert büntetője során a labda súrolta Anna Szedojkina halántékát. A kissé szigorúnak tűnő döntést a videobírós visszajátszás megtekintését követően hozták meg a játékvezetők, a gólt viszont megadták. A franciák ezzel már három találattal vezettek, és bár az oroszok a továbbiakban is üldözték őket, a hajrában Alexandra Lacrabere sorozatban három góllal eldöntötte a finálét.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC francia kapusa, Amandine Leynaud 21 lövésből nyolcat védett, a Siófok irányítója, Estelle Nze Minko hat kísérletből négy gólt dobott.

korábban:
a 3. helyért:
Hollandia-Románia 24-20 (15-8)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.