Autósport

November második hétvégéjén rendezik jövőre Nyíregyházán a rali Eb-futamot

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is.

2018.12.06 00:30MTI

A szerdai döntés értelmében a Rally Hungary-t november 8. és 10. között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület.

A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg.

"A sportdiplomáciai feladatok itt lezárultak, mostantól már koncentrálhatunk a rendezvényre" - nyilatkozta az MTI-nek közvetlen a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzátette: "hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetünk."

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.