Sportemberség

Könnyekben tört ki a bíró a meccs után - a Liverpool holland sztárja vigasztalta

A román Ovidiu Hațegan a meccs előtt tudta meg, hogy édesanyja meghalt, de ennek ellenére is vállalta, hogy levezeti a meccset.

2018.11.21 13:25ma.hu

2–2-es döntetlent játszott egymással hétfőn Németország és Hollandia a Nemzetek Ligájában, nem kis részben a Liverpool holland hátvédjének, Virgil van Dijknak köszönhetően, aki a végjátékban lőtt hatalmas gólt, és mentette döntetlenre a meccset. Van Dijk ugyanakkor nemcsak ezzel került be a lapokba, hanem azzal is, hogy a lefújás után ő vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt is – írta a Standard alapján az Index.

A román játékvezető, Ovidiu Hațegan a Németország és Hollandia meccs előtt tudta meg, hogy édesanyja meghalt, de ennek ellenére is vállalta, hogy levezeti a meccset. A végső sípszó után aztán már elragadták az érzelmek, könnyekben tört ki a pályán, Van Dijk ekkor lépett oda és kezdte el vigasztalni a játékvezetőt.

A holland játékos a meccs után elmondta, a bíró teljesen összetört a hír miatt, ezért lépett oda hozzá.

Azt mondtam neki, hogy legyen erős, és hogy jól fújta a meccset. Ez csak egy apróság, de talán segít neki – tette hozzá Van Dijk.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.