Visszavonulás felfüggesztve

Mayweather ismét ringbe lép

A legendás Floyd Mayweather hétfői bejelentése szerint felfüggeszti visszavonulását és december 31-én Japánban ismét ringbe lép.

2018.11.05 11:55MTI

Mayweather, aki az ökölvívó karrierjét legutóbb tavaly augusztusban, az MMA-sztár Conor McGregor legyőzését követően fejezte be, Tokióban tartott sajtótájékoztatót, melyen jelezte, hogy szerződést kötött a japán RIZIN nevű, kevert harcművészetekkel foglalkozó szövetséggel. Ez alapján Szajtamában, a szervezet szilveszteri gáláján szerepel a 20 éves Naszukava Tensin ellen.

A nagy bejelentésen ugyanakkor nem derült ki, hogy a 41 éves szupersztár milyen szabályrendszerben küzd majd meg riválisával, aki elsősorban kick-boxos, viszont négy MMA-mérkőzése is volt már, és ezeket mind meg is nyerte.

"Amint megegyezünk a súlycsoportban és szabályrendszerben, tudatni fogjuk. Ez pedig a következő hetekben megtörténik" - mondta a Las Vegasban élő sportoló a sajtótájékoztatón, melyen Naszukava is jelen volt.

Mayweather a sajtóeseményen többek között azzal indokolta visszatérését, hogy szeretné az Egyesült Államokon kívül is megmutatni tudását és képességeit a világnak.

Ökölvívó karrierje során Mayweather 50 profi mérkőzést vívott és valamennyit megnyerte. Először a 49. meccs után vonult vissza 2015 szeptemberében, ám tavaly egy meccsre visszatért, melyen nagyon simán verte McGregort.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.