Bécsi tenisztorna

Fucsovics: küldetés teljesítve, de ez még nem a végállomás

Teljesített küldetésről és nagy célokról is beszélt Fucsovics Márton, miután 4:6, 6:3, 6:2-re legyőzte a hetedik helyen kiemelt Fabio Fogninit szerdán a 2,2 millió euró (694 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.

2018.10.24 20:51MTI

"Három hete kikaptam tőle Pekingben, de arra nagyon jó volt az a meccs, hogy sokat tanultam belőle, és annak köszönhetően tudtam most fordítani. Edzőmmel, Sávolt Attilával taktikailag abban maradtunk, hogy játszom a saját játékomat, próbálom a saját fegyvereimmel legyőzni őt, de most a mérkőzés után azt beszéltük, hogy ma tulajdonképpen minden fejben dőlt el" - mesélte a világranglista 40. helyezettje az MTI-nek. "Fontos volt, hogy fejben maradjak ott higgadtan, mert tudtam, hogy el fogja magát ütni, meg tud őrülni a pályán. Az első szetthez nem sok hiányzott, és utána éreztem, hogy ha türelmes vagyok, akkor meg tud fordulni ez a meccs."

A 26 éves magyar játékos kifejtette, az olasz úgy viselkedett, ahogy előzőleg várták, és a győzelem egyik kulcsa az volt, hogy jól kezelte ellenfele dühkitöréseit.

"Biztosan benne volt az is, hogy így akarta tördelni a játékot azért, hogy kizökkentsen engem, de én mindent elengedtem a fülem mellett, és csak a következő pontra koncentráltam" - jelentette ki Fucsovics, majd kitért arra, hogy furcsa volt a tízezres centerpálya után egy pici csarnokban játszani, szokni kellett a kisebb teret, a gyorsabb pályát és labdát. Ezzel együtt a Nex Gen Courton már biztosan nem kell már pályára lépnie, mivel a negyeddöntőket már a nagyteremben rendezik.

A nyíregyházi teniszező beszélt fájó válláról is, amely mint kifejtette, nem jobb, de szerencsére nem is rosszabb az előző mérkőzés óta, és elmondása szerint a szerda este hátralévő részét minden bizonnyal a válla kezelésével tölti majd. Nagy könnyebbség az is - tette hozzá -, hogy csütörtökön csak egy könnyű edzés vár rá, így rá tud pihenni a folytatásra.

"Amikor tavaly bejutottam a bázeli negyeddöntőbe, az egy kisebb csoda volt, karrierem legnagyobb eredményét értem el, de most már úgy vagyok itt, hogy nyerni akarok. Nem szeretnék megállni, ez még nem a végállomás, megyek tovább, szerencsére a sorsolásom is jó" - utalt arra, hogy a pénteki negyeddöntőben a selejtezőből érkezett kazah Mihail Kukuskin (71. a világranglistán) vagy a szerencsés vesztesként főtáblára került orosz Andrej Rubljov (76.) vár majd rá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.