Kézilabda

Kölcsönadta olimpiai bajnok átlövőjét a Veszprém

A Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub kölcsönadta olimpiai és háromszoros világbajnok francia balátlövőjét, William Accambrayt a szlovén RK Celjének.

2018.10.05 21:30MTI

A magyar egyesület honlapjának pénteki közleménye szerint a 30 éves játékos kölcsönadása a mostani idény végéig szól.

Accambray tavaly nyáron érkezett Veszprémbe és három évre szóló szerződést írt alá. Eddig csupán 38 góllal tudta segíteni csapatát, mert decemberben, a Tatabánya elleni idegenbeli mérkőzésen elszakadt az Achilles-ína, így ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét.

Az új idényre felépült, és bár a Bajnokok Ligájában nem számított rá a szakmai stáb, mind a négy bajnoki mérkőzésen pályára lépett.

A BL csoportkörének negyedik fordulójában a Celje éppen a MOL-Pick Szeged vendége lesz szombaton délután. Azt egyelőre nem közölték, hogy Accambray már a magyar bajnoki címvédő ellen pályára léphet-e új együttese színeiben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.