Eredmény

Harmadik lett a 17 éves Kovács Bálint a gyorsaságimotoros német bajnokságban

A magyar csapat óvást nyújtott be.

2018.10.02 15:17MTI

Az összetett pontverseny harmadik helyén végzett Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves versenyzője a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában, miután az elmúlt hétvégén rendezett hockenheimi utolsó fordulóban előbb második lett, majd egy vitatott és később megóvott ütközés miatt kiesett.

A fiatal pilóta menedzsmentjének hétfői tájékoztatása szerint Kovács a szombati napon második lett az időmérő edzésen, a versenyen pedig szintén másodikként ért célba, míg az összetett második helyére ugyancsak esélyes német riválisa kiesett.

A 17 éves magyar motoros így a vasárnapi zárónapot 16 pontos előny birtokában várta a pontverseny második helyén, és a rajt után harmadiknak sorolt be, maga elé engedve összetettbeli legnagyobb ellenfelét. Kovácsot később a mögötte motorozó, szintén német riválisa megpróbálta megelőzni, de összeütközött vele, ennek következtében mindketten elestek és fel kellett adniuk a versenyt. A magyar pilótát az orvosok megvizsgálták, de kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. A magyar csapat óvást nyújtott be a rendezőknek, akik formai okokból elutasították azt.

"Bálint ellenfelének esélye sem volt azon a ponton előzni, ahol megpróbálkozott ezzel, ráadásul számára már semmi tétje nem volt ennek a futamnak, ezen túl jelentős anyagi kárt okozott nekünk ezzel a manőverrel" - nyilatkozta az MTI-nek Kelemen Krisztián, a H-Moto Team csapatfőnöke. "Sajnáljuk, hogy Bálintnak nem jött össze az összetettben a második hely, de ezzel együtt büszkék vagyunk rá, mert nagyon fiatalon végzett harmadikként egy 23 fős, erős nemzetközi mezőnyben."

Kovács április végén sporttörténelmet írt azzal, hogy - még 16 évesen - a német bajnokság szezonnyitóján, Oscherslebenben egy futamot megnyert, majd a második versenyen második lett. Korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében. Július elején, a belgiumi Zolderben rendezett második fordulón Kovács mindkét futamot a második helyen zárta, és ezt a teljesítményét a németországi Schleizben is megismételte július végén. A 17 éves pilóta augusztusban hazai körrekordot állított fel a Hungaroringen, és első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte az 1000 köbcentiméteres kategóriában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.