Siker

Triatlon-vb - Lehmann Csongor aranyérmes a junioroknál

A triatlonos Lehmann Csongor aranyérmes lett a junior fiúk versenyében az ausztráliai Gold Coaston zajló világbajnokságon szombaton.

2018.09.15 10:23MTI

A verseny eredményközlő honlapjának tájékoztatása szerint a győztes magyar 52:49 perc alatt teljesítette a távot, és 23 másodperccel előzte meg az ezüstérmes francia Paul Georgenthumot, valamint 25-tel a bronzérmes német Philipp Wiewaldot.

A másik két magyar induló közül Dévay Zsombor a 35. helyen végzett (55:25 p), míg Karai Levente nem fejezte be a versenyt, amelyen 68-an indultak.

Az aranyérmes magyar a nemzetközi szövetség honlapjának azt nyilatkozta: még számára is hihetetlen a győzelme, amire legvadabb álmaiban sem számított.

"Az úszás és a kerékpározás során az élmezőnnyel mentem, a futásnál pedig - bár azt hittem, hogy fáradt leszek - végül remekül éreztem magam, és le tudtam magamról szakítani a többieket" - tette hozzá Lehmann Csongor.

A nők 57 fős elitmezőnyében az egyetlen magyar induló, Bragmayer Zsanett a 22. helyen ért célba (1:55:35 ó), és végül a 43. lett a vb-sorozatban. A Gold Coast-i fináléban az ausztrál Ashleigh Gentle diadalmaskodott (1:52 ó), viszont a nyolc állomásból álló szériában a brit Vicky Holland végzett az élen, így idén ő lett a világbajnok.

Holland a döntőben másodikként végzett, de egy hellyel megelőzte az amerikai Katie Zaferest, így a pontversenyben is elé tudott kerülni. A riói olimpia 32 éves bronzérmese egyéniben először nyert vb-t, csapatban korábban ez már kétszer (2012, 2014) sikerült neki.

A junior lányoknál az 55 fős mezőnyben Putnóczki Dorka a 16. (1:00:33 óra), míg Soós Fanni a 41. (1:03:04 ó) lett, az aranyérmes mexikói Cecilia Ramirez Alavez 59:11 perc alatt teljesítette a távot.

A paratriatlonosoknál a PTS5-ös kategóriában a férfiaknál Boronkay Péter a kilencedik (1:03:42 ó), a nőknél Lévay Petra a hetedik (1:21:55 ó) helyen ért célba, előbbieknél 11, utóbbiaknál heten indultak.

Eredmények, vb-sorozat, nők, döntő:
1. Ashleigh Gentle (ausztrál) 1:52:00 óra
2. Vicky Holland (brit) 1:52:02 ó
3. Katie Zaferes (amerikai) 1:52:33 ó ...
22. Bragmayer Zsanett 1:55:35 ó

A vb-sorozat végeredménye:
1. Holland 5540 pont/6 verseny,
2. Zafferes 5488/6,
3. Georgia Taylor-Brown (brit) 4138/6, ...
43. Bragmayer 489/3, ...59. Kovács Zsófia 205/2

a magyarokat érintő további program:
vasárnap:
elit férfiak (Faldum Gábor, Tóth Tamás),
nyílt (U23/junior)
vegyes váltó

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.