Diplomácia

Integrált edzőterembe látogatott András yorki herceg

A magyarországi parasport helyzetéről, a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeiről tájékozódott kedden a SUHANJ! fitneszteremben András yorki herceg, aki kétnapos látogatáson tartózkodik Budapesten.

2018.09.12 10:18MTI
hirdetés

A XIII. kerületben található létesítmény - amely Európában is ritkaságnak számít - Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, épek számára is nyitott, integrált edzőterem.

Nyitrai Balázs, a 2010-ben létrehozott SUHANJ! Alapítvány munkatársa rövid prezentációban mutatta be a hercegnek az elmúlt nyolc évben végzett munkájukat, s a fitneszterem 2016-os megnyitása óta eltelt időszak eredményeit. Mint mondta, a nyitás óta 42 ezer belépést regisztráltak, vendégeik 22 százaléka fogyatékkal él, és dolgozik náluk jó néhány olyan edző is, aki látás- vagy mozgássérült. Kiemelte, hogy a futó- és úszóprogramokat is szervező alapítványnak 2011 óta szoros az együttműködése a budapesti Brit Nagykövetséggel, amellyel több közös megmozdulásuk is volt, s amelynek segítségével több sporteszközt is meg tudtak vásárolni. Bemutatta a non-profit, közhasznú szervezet támogatásának lehetőségeit, majd beszélt a tervekről, amelyekben kiemelt szerepet kap a gyerekek tanítása, illetve hozzátette, szeretnék elérni, hogy országszerte SUHANJ!-sarkok jöjjenek létre az edzőtermekben.

MTI Fotó: Kovács Tamás

András herceg kérdésére Nyitrai Balázs elmondta, hogy az alapítvány ötlete a társalapító - s az eseményen szintén jelen lévő - Gusztos Pétertől származik, aki világszerte maratonikat futott, s ott látta, hogy a fogyatékkal élőknek is vannak lehetőségei. Hozzátette, a közösségük évről évre növekszik, az üzenetük pedig, amelyet szeretnének minél szélesebb körben elfogadtatni az, hogy mindenki egyenlő.

Az esemény vendégei között ott volt Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Osváth Richárd és Dani Gyöngyi paralimpiai érmes vívó, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpai Bizottság (MPB) elnöke is. Utóbbi arról beszélt András yorki hercegnek, hogy a 2012-es londoni paralimpia történelmi volt, hiszen zsúfolt stadionokban és csarnokokban zajlottak a versenyek, melyeket a televízió is élőben közvetített. Mint mondta, az ilyen edzőtermek, mint a SUHANJ!, bölcsői lehetnek a jövőbeni paralimpiai sikereknek.

A program zárásaként az egyik kerekesszékes edző bemutatta a vendégnek az integratív sporteszközök használatát, s András herceg az egyiket - a kézzel hajtott kerékpár edzőtermi változatát - maga is kipróbálta. A herceg végül találkozott az alapítvány munkatársaival.

A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérültek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei közösen indulnak futó-, úszó- és triatlonversenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességgel edzéseket, valamint figyelemfelhívó akciókat és szemléletformáló programokat szervez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.