Birkózás

Birkózó-tankönyvet adott ki Mr. Tus

Két nappal 70. születésnapja előtt mutatta be Mr. Tus-tankönyv című kiadványát Hegedüs Csaba olimpiai bajnok, korábbi birkózó szövetségi kapitány és szövetségi elnök.

2018.09.04 23:30MTI

Hegedüs a sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen elmondta, hogy 11 társszerző segítségével született meg a szakmai kiadvány, melyhez Nenad Lalovic, a nemzetközi szövetség elnöke, illetve Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora írt előszót. A kötet széles körűen tárgyalja a sportággal kapcsolatos szakmai kérdéseket, az edzéselmélettől az egészségügyi sajátosságokig, illetve a sportág történetével és a nemzetközi szövetség működésével is foglalkozik.

A birkózó fogásokat képekkel illusztrálták, és mozzanatról mozzanatra láthatóak egy-egy akció helyes végrehajtásának lépései. A fotókon a jelenlegi válogatott több tagja, például Sastin Marianna és Lőrincz Tamás szerepel akció közben. Előbbi, az eddigi egyetlen magyar női világbajnok három héttel szülését követően vállalkozott arra, hogy segítséget nyújt a felvételek elkészítéséhez.

Hegedüs Csaba, aki a 100. magyar olimpiai aranyérmet szerezte meg az 1972-es müncheni játékokon, kiemelte, közelgő 70. születésnapja adta az apropót arra, hogy szakmai könyvet készítsen, és ehhez kérte barátai segítségét, akik társszerzőként működtek közre.

A sajtótájékoztatón mások mellett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is méltatta Hegedüs Csabát, illetve a kereskedelmi forgalomba nem kerülő új könyvét, melyet Szekeres István szerkesztett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.