Kerékpár

Tour de Hongrie - Belletti növelte előnyét összetettben

Szombati második helyével nagy lépést tett az összetett győzelem felé a sárga trikós Manuel Belletti a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyen Nikodemus Holler diadalmaskodott.

2018.08.18 16:26MTI

Az etap előtt Lovassy Krisztián elmondta, mindenképp szeretne szökésbe kerülni.

"Jó lenne pár perc előnnyel felérni a hegyre" - utalt a bükkszentkereszti hegyi hajrára a Kőbánya Cycling Team versenyzője, aki hozzátette, bízik a jó lejtmenetében.

A délelőtti, karcagi rajtra 30 Celsius-fokos, szélcsendes időben került sor, a Miskolcig tartó 182 kilométeren a hegyi előtt három gyorsasági részhajrá várt a 123 fős mezőnyre. Közvetlenül az éles rajt után a mezőnyből nyolcfős szökevénycsoport vált ki, benne Lovassyval és Rózsa Balázzsal, ám rövid idővel később utolérték őket. Lovassy a tiszafüredi sprint előtt egyedül kísérelt meg ellépni, majd - miután egy vasúti átjárónál megállították a mezőnyt - ötfős csoport kezdett nagy szökésbe, melynek során közel négy és fél perces előnyt alakított ki az élcsoport. A miskolci gyorsasági hajrát követően, mintegy 86 kilométer után viszont őket is befogta a főmezőny.

A bükkszentkereszti emelkedő megrostálta a karavánt, a mintegy húszfős élbolyból Bükkszentlászló elhagyása után szökött el Valter Attila. A hegyi hajrá elérése után hatfős üldözőcsoport volt mögötte, míg a harmadik, nyolc kerékpárost magában foglaló csoportban érkezett a sárga trikós Belletti. A Pannon Cycling Team U23-as országúti mezőny- és időfutam-bajnokát a lejtő alján, 13 kilométeren belül érték utol, majd a síkon Belletti sorra fogta be az elöl haladókat négy kilométerrel a cél előtt.

Az utolsó kilométereken is többször támadták Bellettit, míg az utolsó néhány száz méteren a Bike Aid német versenyzője, Holler ellépett riválisaitól és megnyerte a 43,90 kilométer/órás átlagsebességű szakaszt. Belletti viszont második helyével is jelentős lépést tett az összetett diadal felé.

"Az előnyöm nagy, amelyből bőven van mit megőrizni holnap is. Bár ebben a sportágban soha nem mehetsz biztosra, jó esélyem van rá, hogy megnyerjem a viadalt" - fogalmazott az MTI-nek a 32 éves Belletti, aki 2010-ben szakaszt nyert a Giro d'Italián, amelyen idén öt etapon is az első tízben zárt. A sprinterek pontversenyében is jelentős előnnyel vezető Belletti kiemelte: korábban egy körversenyen sem diadalmaskodott összetettben, így nagy eredménynek tekintené a Tour de Hongrie-sikert.

Az ötödikként célba érkező Valter átvette az összetett legjobb helyén álló magyart illető fehér trikót csapattársától, Dina Mártontól. Mint mondta, az eredeti terv az volt, hogy társát segíti a hegyi trikóért vívott küzdelemben, ám végül sok erőt érzett magában a bükkszentkereszti hegyi hajrá előtt, amelyen tavaly harmadik volt. Mint mondta: mivel részben a hegyikerékpárból érkeznek csapattársaival, az emelkedőkön tudnak kiemelkedőt alkotni, így bízik benne, hogy a jövőben a Kékestetőn is megmérettethetik magukat a Tour de Hongrie-n.

A hegyi pontversenyben egypontos lemaradással második Valter az eredményhirdetés előtt azzal a kéréssel fordult a magyar válogatott szövetségi kapitányához, a gratuláló Dér Zsolthoz, hogy "tanítsa meg nyerni".

"Szomorú ezt mondani, de csak fejben dől el" - értékelt az MTI kérésére Valter, aki megemlítette: tavaly is hasonló létszámú versenyzővel érkezett meg a sprintre, de akkor nem érezte úgy, hogy érdemes próbálkoznia.

"Idén már nem hagytam annyiban, próbáltam a helyemet tartani és minél előrébb jutni. A győztes srác nagyon ügyesen csinálta, elkanyarodott ötszáznál. Lehet, hogy nekem is ezt kellett volna tennem, hisz bátraké a szerencse" - fejtette ki a 20 esztendős bringás. "Tanulok ebből az esetből, biztos, hogy egyszer-kétszer nekem is összejön majd ilyen győzelem."

Vasárnap a Kazincbarcika környéki 128 kilométerrel zárul a viadal.

Eredmények:
4. szakasz, Karcag-Miskolc, 182 km:
1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 4:08:44 óra
2. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) azonos idővel
3. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i. ...
5. VALTER ATTILA (Pannon Cycling Team) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Belletti 16:34:19 óra
2. Paolo Toto (olasz, Sangemini) 30 másodperc hátrány
3. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 32 mp h.
4. Malecki 36 mp h. ...15. Valter 1:52 perc hátrány

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.