Kerékpár

Tour de Hongrie - Contador: nagy tehetségek vannak a csapatomban

Alberto Contador szerint a jövő nagy tehetségei is felbukkannak a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen szereplő csapatában.

2018.08.17 12:02MTI

"Vannak pillanatok, amikor hiányzik a versenyzés, de ezek csak pillanatnyi érzések" - fogalmazott az MTI-nek adott interjúban a 35 éves Contador, aki tavaly szeptemberben a Vuelta a Espana után vonult vissza. Azóta a Polartec-Kometa csapatának tulajdonosa, illetve a Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisation (ASO) nagyköveteként is utazik a világban.

"Próbálok a profi kerékpározás mellett maradni, figyelemmel kísérem a csapatomat. Ez megkönnyíti a helyzetemet, segített abban, hogy jobban bírjam az elmúlt esztendőt a visszavonulásom után" - hangsúlyozta a korábbi klasszis spanyol kerékpáros, aki a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Bassóval irányítja a spanyol-olasz együttest.

Az egyaránt két-két Tour de France és Giro d'Italia, valamint három Vuelta a Espana diadallal a sportág egyik legnagyobbjának számító Contador kifejtette, ez a munka teljesen más, nagyobb felelősséggel jár, ugyanakkor nincs rajta akkora nyomás, mint amikor még profi versenyző volt.

"Lépésről lépésre, lassan, de biztosan szeretnénk előre haladni és fejlődni a csapatommal" - hangsúlyozta, egyúttal hozzátette, nagy szükség van a fiatal, tehetséges versenyzők támogatására.

"Megfelelő szponzoráció és a feltételek megteremtése esetén minden esélyük megvan, hogy szép eredményeket érjenek el" - mondta.

Az MTI kérdésére, miszerint csapatából kikerülhet-e az új Alberto Contador, azt felelte: "Nagyon nagy tehetségeink vannak, egészen biztos, hogy komoly nemzetközi sikereket érhetnek majd el" .

Alberto Contadoron kívül mindössze hatan mondhatják el magukról, hogy győztek mindhárom háromhetes viadalon.

Csapata, a Polartec-Kometa versenyzője, Matteo Moschetti nyerte csütörtökön a Velence és Székesfehérvár közötti szakaszt, és ő viseli a legjobb sprintert illető zöld trikót is, miközben az összetett második helyén áll hat másodperc lemaradással az éllovas Manuel Belletti mögött.

Mint Contador rámutatott, a pénteki szakasz, az idei Tour de Hongrie leghosszabb etapját jelentő Cegléd és Hajdúszoboszló közötti 206 kilométer ismét jó esélyt kínál Moschetti számára a sprintgyőzelemre.

"Nagy dolog lenne számunkra, ha élre állhatna az összetettben" - emelte ki. Kitért rá: a nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú magyar körversenye remek lehetőségeket rejt magában, és biztos abban, hogy a közeljövőben nagy fejlődést mutat majd a viadal.

Az eddigi legmagasabb besorolású magyar kerékpárverseny mezőnye idén - tíz megyét érintve - 865 kilométert teljesít a vasárnapi kazincbarcikai befutóig.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.