Sport

Mányoki Attila állapota stabil, de még az intenzív osztályon van

Nagyon sok tengervizet nyelt, a medúzák majdnem halálra csipkedték.

2018.08.05 20:41MTI

Javult, így már nem kritikus, hanem stabil az állapota Mányoki Attilának, aki szombaton kísérelte meg átúszni az Északi-csatornát - tudatta az Echo TV honlapja.

A légvonalban 35-40 kilométert jelentő táv megtételének az észak-ír Donaghadee partjainál vágott neki Mányoki, ám a sok medúzacsípés következtében nem működött jól a légzőrendszere, és folyamatosan a száján is próbált levegőt venni. Így azonban nagyon sok tengervizet nyelt, ezért nagyon erős gyomorproblémái voltak, továbbá a tüdejébe is került a sós vízből, ezért fel kellett adnia a kísérletet. Jelenleg is intenzív osztályon ápolják - tudatta a weboldal.

A magyar sportember számára ez volt az Ocean's Seven utolsó, egyben legnehezebb állomása, amellyel lezárhatta volna a hét, kivétel nélkül rendkívül nehéz feladatból álló sorozatot. Ez eddig mindössze 11 embernek sikerült, így Mányoki lehetett volna a világon a tizenkettedik, egyúttal az első magyar, aki erre képes.

Pedig nagyon elszántan vágott neki a távnak:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.