Labdarúgás

Díszpolgári címet kapott Dárdai Pál

Egy jótékonysági mérkőzés előtt kapta meg a díszpolgári címet.

2018.07.28 12:58ma.hu

Jótékonysági mérkőzést tartottak Zamárdiban, ahol a megye III-as Petőfi SE a Dárdai Hertha Team ellen játszott - számolt be a likebalaton.hu.

A mérkőzés előtt díszpolgári címet adtak Dárdai Pálnak.

"Egyszerűen a Zamárdihoz és a Balatonhoz való kötődésével, és azt gondolom, hogy egy nagyon pozitív személyiség. Ma Magyarországon, ha száz embert megkérdezünk, akkor azt kell mondjam, kilencvenkilenc biztos, hogy pozitívan nyilatkozik róla. Erre eklatáns példa volt legutóbb, amikor a Nemzeti Regattán indultunk közösen, és a csapatunkat erősítette. Nem tudtunk három lépést megtenni anélkül, hogy valaki ne jött volna fotózkodni a Palival, illetve ne kértek volna tőle autogramot. Azt látom és érzem, hogy nagyon szereti a Balatont és nagyon kötődik Zamárdihoz most már, és úgy döntött a képviselőtestület, hogy egyfajta nagykövete lehet a városnak” – magyarázta a döntést Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

A jótékonysági mérkőzés is sikerrel zárult, egymillió forintot gyűjtöttek össze, így megjelenhet az a könyv, ami az 1500 éves, hatalmas zamárdi avar-kori temető leleteit mutatja be.

Bár Dárdai csapatában korábbi válogatott labdarúgók (Egressy Gábor, Vincze Ottó, Lisztes Krisztián, Fehér Csaba) is helyet kaptak, meglepetésre a zamárdi csapat nyert 4-3-ra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.