Kajak-kenu

Balaton-átevezés - Közel 1400 induló 671 hajóban

A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

2018.07.14 19:04MTI
MTI/Varga György

Az MKKSZ tájékoztatása alapján a átevezésen Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon kellett megtenni a 10 kilométeres távot bármilyen kézi hajtású vízi járművel.

"A fonyódiak korábban már megrendezték ezt az átevezést, amelyet tavaly a szövetségünk is felkarolt, mert így szélesebb körben is fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportok szépségére. Egy éve a kedvezőtlen időjárás miatt augusztusban és szeptemberben is el kellett halasztani az eseményt" - mondta még az esemény előtt Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

Ugyanazon a napon, gyönyörű szép időben rendezték meg a Balaton-átevezést és az időjárás miatt többször elhalasztott Balaton-átúszást, ezt kihasználva nagyon sokan mind a két módon átszelték Magyarország legnagyobb tavát. Így tett Révész Máriusz kormánybiztos is, aki előbb átúszta a Balatont, majd negyedmagával átkenuzta.

De ott volt az indulók között - a teljesség igénye nélkül - Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, Storcz Botond olimpiai bajnok kajakos, Csabai Edvin 17-szeres maratoni világbajnok kenus, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is.

Az eseményre az előzetes nevezések alapján mintegy 250 hajót és 700 indulót vártak, ehelyett 671 hajó 1386 "versenyzője" vágott neki a Balatonnak, és szelte át a tavat.

"Számunkra is meglepő, hogy milyen hatalmas volt az érdeklődés - mondta Berényi Péter szervező. - Kimondottan egy családi rendezvénynek szántuk, amelyen egy kihívás keretében bárki megmérettethette magát, a Balaton közepén evezhetett, ezt azért nem teheti meg mindenki a hétköznapokban ilyen biztonságos körülmények között."

Kiemelte: hat mentőmotoros, két segédmotoros, 11 vitorlás biztosította a versenyt a Balatonon, de a mentők is rendelkezésre álltak a parton.

Minden célba érő résztvevő kapott egy lángost a parton, és amellett, hogy a Balaton-átevezés családi, szabadidős esemény volt, különböző kategóriákban győztest is hirdettek. Az abszolút bajnok a Bagó Bálint, id. Lacsik Péter, ifj. Lacsik Péter, Kaszás Kornél, Kiss Bence, Krenák Mihály, Lovass Márk, Porubszky Norbert, Szabó Péter alkotta Győri Nyolcas hajó lett, amely 34 perc 11 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométeres távot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.