Labdarúgó vb2018

Angol szövetségi kapitány: az érzés hihetetlen

Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Svédország elleni győztes világbajnoki negyeddöntőt követően kiemelte, hogy csapata "nagy fizikai nyomás alatt" volt, és a továbbjutás szempontjából döntőnek bizonyult, hogy elbírták ezt a terhet.

2018.07.08 11:12MTI

A 2-0-s siker után a szakember elmondta: úgy készültek, hogy a mérkőzésen majd náluk lesz többet a labda.

"De ezen túl még meg is kellett törnünk az ellenfelet, mert a svéd egy igazán jól szervezett csapat" - fogalmazott Southgate. A labdabirtoklási mutatóban végül az angolok 14 százalékkal (57/43) bizonyultak jobbnak riválisuknál, amely csak kétgólos hátrányban, a találkozó utolsó harmadában vette át az irányítást.

A szakember kiemelte: reméli, hogy az otthon szurkoló angolok kivétel nélkül kiélvezik majd a mai estét, mert "nem gyakran történik hasonló" a válogatottal.

"Az érzés hihetetlen" - hangsúlyozta Southgate.

A meccs emberének az angol válogatott kapusát, Jordan Pickfordot választották meg, akinek az első félidőben semmi dolga nem volt, a második játékrészben viszont három nagy védése is akadt. A futballista kiemelte: tisztában vannak a képességeikkel, az angol csapat igazi erőssége pedig abban van, hogy küzdenek egymásért.

"Azért nyertünk, kapott gól nélkül, mert csapatként dolgoztunk" - nyilatkozta Pickford.

Janne Andersson, a svédek szövetségi kapitánya szerint csapata nem hibáztatható, mert nagyon jó ellenféllel találkozott, és amikor a rivális ötvédős felállásban játszik, nehéz helyezet kialakítani.

"Nem mindig úgy kap ki az ember, hogy hibázik, néha egyszerűen tényleg csak jobb az ellenfél" - mondta a szakember. Hozzátette: az angol válogatott elég erős és szervezett ahhoz, hogy megnyerje akár a vb-t is.

Andersson közölte, bizonyos dolgokat mindig lehet máshogy, akár jobban is megcsinálni, de egy mérkőzésen az első gólnak nagyon fontos a szerepe. Azt pedig ezúttal - a vb-n először - ők kapták.

"Dicséretesnek tartom, hogy eljutottunk a negyeddöntőig" - értékelte a vb-t is a búcsúzó svédek kapitánya, aki elárulta, hogy a találkozó után megpróbálta még a pályán összegyűjteni a játékosait, hogy megvigasztalja őket.

"Szomorúak és csalódottak vagyunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy jó teljesítményt nyújtottunk" - árulta el Andersson, hogy mit mondott a labdarúgóinak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.