Pályakerékpár

Edzés közben szenvedett súlyos gerincsérülést a világbajnok sportoló

Edzés közben súlyos balesetet szenvedett Kristina Vogel kétszeres olimpiai bajnok német pályakerékpáros.

2018.06.27 11:51MTI
hirdetés

A 27 éves versenyző kedden a cottbusi velodromban nagy sebességgel összeütközött egy másik kerekessel, és a betonpályára zuhant. Először egy helyi kórházba szállították, majd mentőhelikopterrel egy berlini klinikára vitték. Az első diagnózis szerint számos törést szenvedett, súlyosan megsérült a gerince, ezért az éjszaka folyamán több műtéten is átesett.

"Aggódunk érte, nagyon rosszul néz ki" - mondta Detlef Uibel szövetségi edző.

A 11-szeres világ- és háromszoros Európa-bajnok bringásnak 2009-ben egyszer már majdnem kettétört a karrierje, amikor egy balesetet követően két napig kómában volt. Három évvel később viszont aranyérmes lett csapatsprintben a londoni játékokon, 2016-ban Rióban pedig sprintben diadalmaskodott. Brazíliában egy olimpiai bronzérmet is nyert csapatsprintben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.