Labdarúgás

A Felcsút költötte a legtöbbet új játékosokra

Az utánpótlás-nevelési központot is sokmilliárdból fejlesztették az elmúlt években.

2018.06.21 10:46ma.hu

Költséges 2017-es évet zárt a magyar labdarúgó élvonal 12 csapata. Az együtteseket működtető cégek beszámolói alapján legalább 2,7 milliárd forintot fordítottak játékosok igazolására.

A legtöbb pénzt igazolásokra az a Felcsút szánta, amely az elmúlt években utánpótlás-nevelési központját is sokmilliárdnyi adóforintból fejlesztette - írja a G7.

A Puskás Akadémia egyelőre nem önti magából a tehetségeket, így a Puskás FC kihasználta, hogy az egyik legnagyobb összegből gazdálkodó klubbá nőtte ki magát: gyorsan elszórtak nagyjából egymilliárdot játékosokra.

A Felcsút költése annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy még csak megközelíteni sem tudta senki.

A hatalmas kiadások ellenére úgy tűnik, a játékosok teljesen leértékelődnek hazánkban. Ez pedig teljesen ellehetetleníti azt a játékostranszferre épülő üzleti modellt, amit a magyarhoz hasonló kisebb bajnokságok közül több is sikerrel alkalmaz. A leértékelődés eredményeként jelenleg az NB1 labdarúgói összesen nagyjából 90 millió eurót érnek. Ez azt jelenti, hogy minden idő legdrágább játékosa, a brazil Neymar vételárából két és félszer lehetne megvenni a teljes magyar bajnokságot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.